Minden napra más ...

Utálom mikor azt hallom, hogy a napfény javítja a közérzetet, a napsütéstől boldogok vagyunk, ... . Max a napsugárzás következményei miatt. Biztos van külön nyári vigyorgós foton, meg téli szomorú foton és ha a nyári csapódik nekem, akkor vigyorogni fogok, ha a téli akkor szomorú leszek.

Tegnap is sütött a nap és hiába sétálgattam kint nem lett jobb kedvem. Valahogy nem lesz jobb hangulata az embernek, ha a tömegközlekedésen mások izzadság szagát kell szagolgatnia. Az hogy teljesen sötét vonaton utaztam, azt viszont élveztem ( nem szexuálisan élveztem, hanem lelkileg), pedig a napocska a sugaraival már rég máshol járt. És biztos, hogy ma sem attól van jobb hangulatom, hogy a harminc fokos meleg már hűvösnek mondható. Kiülni a hűvösbe és friss levegőt szívni, miközben a hideg itókámat kortyolgatom, gondolkodok és szemlélem a tájat, na ez már igen, javítja a kedvem.

jah és szeretném beperelni a máv-ot a szúnyogcsípéseim miatt.

Ismét egy nap amikor semmi nem történt velem. Lehet más örülne neki, de én nem. Egyrészről csak azért zavar, mert most nincs miről írni, csak az elképesztő melegről és az izzadásról írnék, ami még jó is lenne, ha nem egymagamban lennék és lenne kihez tapadnom. A másik testén a nedvesség még jobban kívánatossá teszi azt, mit akképpen is szeretek csókolgatni. A teste szorosabban tapadna hozzám, mint máskor és forrósága felcsigáz. Játszhatnánk hideg jégkockával, ami ha a bimbóimhoz ér egyből keményen bújik elő. hm, … fincsi lenne. De vissza az eredeti témához, másrészt meg egyéb gondjaim is vannak, amit a semmit tevés csak fokoz. Kellene valami világmegváltó terv a problémák megoldására, vagy legalább egy kis varázserő és tündérországba repíteném magam :)

Gruppen. A sok közül egy dolog, amiből kimaradtam, és hogy bánom-e?* 

Egyszerre vonz és taszít. Ki ne élvezné, ha eggyel több kéz simogatja, izgatja vagy eggyel több nyelv nyaldossa … Plusz kényeztetés, és ha még plusz párokat is látok szex közben, akkor az gondolom, még jobban felizgat, hisz azt is szeretem nézni ahogy a puncimba becsusszan a pasi farka, aztán ki és ismét be, tehát ahogy mozog, bennem. És ahogy nem csak bennem van, de előttem is egy, vagy egy cici vagy egy punci, persze hogy szeretném megnyalni és csókolgatni, szopogatni. Ezzel semmi baj valószínűleg élvezném, ha valaha is egynél több emberrel dughatnék. Továbbá nem lenne pasim, mert az azért eléggé frusztrálna, ha előttem dugna meg egy másik nőt. Nem tudom, lehet, hogy ebben maradi a gondolkodásom, de még a tudat is, hogy van valakim, aki egy másik nőt is dug, eléggé kiakasztana és ha még látom is mit művelnek, nem kicsit esne rosszul. És ha normális a másik fél is, akkor pont ugyan így gondolkodna rólam, nem hiszem hogy élvezné a látványt, hogy másik pasi elégít ki. De az is lehet, hogy pont olyan emberek jönnek össze, akikre nem feltétlen vágyok vagy fordítva, számukra nem lennék elég vonzó és csábító. Így lehet, hogy az egész egy kicsit kényszeressé válik valamelyik oldalról. Nem hiszem, hogy bárki számára jó lehet, ha látja más párok mennyire élvezik, ő meg csak magában maszturbálgat a látványra. Persze lehet teljesen másképen mennek a dolgok.

Nem tudom másoknál, hogy szerveződik egy szimpla buliból gruppen party-k. Lehet én vagyok ebben is túl zárt vagy az emberek túl prűdek körülöttem.

* Igen, de megtanultam az elmúlt napokban/hetekben hogy a múlton nem kell rágódni, nem kell sajnálni és tovább kell lépni, talán majd a jövőben normál körülmények között összejön, talán.

Dolgok amikről nem tudok egy bejegyzésnyit írni, de zavaró gondolatok amit jó kiírni magamból.

Tegnap este kétszer is kellemesen beszóltak. Az egyik azért volt, mert nem kell azért rosszul éreznem magam, mert nem úgy alakult az életem ahogyan akartam (pedig nincs is emiatt rossz kedvem, most), szóval ez nem érdekel, a másik viszont már igen, az pedig az volt, hogy ha pasira vágyok akkor miért ülök otthon péntek este vagy legalább miért nem teszek ellene. Nem ez volt az első ilyen beszólás, még itt a blogon is megkaptam. A választ pedig nem tudom, talán megszokásból vagyok itthon vagy anyagi megfontolásból, de nem tudom, tényleg nem.

Hogyan lehet megmagyarázni, mi az a tisztelet? Főleg olyan embernek aki számára csak önmaga létezik és más nem. Akképpen sem vagyok jó magyarázó, példákat meg mindig elrontom, van egy sajátos rendszerem, amit mások nem értenek. De én meg nem tudom, hogy másoknak hogyan könnyű megérteni bármit is. Mindegy, úgysem nekem kell megértetni a világgal, mennyire elcseszet.

Mostanában arra keresem a választ, hogy mi az hogy valaki szexis? Általában valami külsőre jellemzőt mondanak, ruházat, alkat, stílus. Azonban szerintem ez nem válasz, mert ez arra lenne felelet, hogy mi az amiért (meg)tetszik? Olvasgatásom közepette kaptam valami ilyesmit: ez egy megmagyarázhatatlan dolog, ami bennünk van, mindenki másképpen látja a másikban, olyan mint a kisugárzás. Ez inkább már elfogadható számomra, de valaki igazán megmondhatná a teljes választ!

Már megint egy bejegyzés és ismét azon gondolkodom, milyen címet adjak neki, ha esetleg nem stimmelne egy-két helyen a cím és a tartalom, az ezért van. Talán jobb lenne, ha én is csak sorszámoznám. A másik meg az, hogy miután leírtam mit is akarok, később jutnak eszembe még plusz dolgok és emiatt néha a bejegyzésem olyan mintha a gondolataimnak a vázát vagy egy kisebb részét írtam volna csak le. Kicsit zavar, de nem érdekel.

Szeretném leszögezni, hogy most nem vagyok depis, magamhoz képest jól vagyok. Ha nem is teljesen és a legjobb formában, de legalább valahogyan képes vagyok feldolgozni az engem érő különböző ingereket.

Az eset egyszerű, három különböző nő. Egy tipikus milf, csinos és kedves, normális, harmincon túl és egy nagy gyerekkel is képes fiatalosan is kinézni. A másik egy fiatal huszonéves, baba arccal, szintén csinos és kedves és még bulizós is. És vagyok én. Hogy milyen? Azt nem tudom, de azt igen, hogy ez előző kettőtől különböző. Ennek a tudata viszont egy furcsa érzést kelt bennem, ami se nem jó se nem rossz. Fura, kicsit olyan mintha magamon kívül álló lennék. Ilyen esetekben napokon keresztül magam alatt szoktam lenni, hogy uram isten milyen szép lány, meg hogy nekem nincs gyerekem és ennek ellenére, mennyivel jobban néz ki és a többi. De most nem. Vagyok én is valamennyire szép és jó nő, vannak értékeim. A probléma az, hogy túl zárkozott vagyok és még mindig nem kellően jó kedvű, ahhoz hogy ezt mások is lássák.

Talán kezd némi önbizalmam lenni, de még mindig képes vagyok magamat elásni egy- egy megjegyzés miatt. Valaki mondhatna nekem már csupa szép dolgokat is!

Megint megkaptam, hogy miért is akarok változni és mi értelme az egésznek, meg hogy lehet csak rosszabb lesz minden és még ezernyi kérdést. A sok-sok kérdésre nem válaszoltam, mondván felesleges és talán nem is lenne értelme. A változásra meg csak annyit, hogy mert vannak dolgok, amiket el tudok fogadni és vannak vágyak amik megvalósíthatóak, azokat miért ne akarnám. Tehát mikor elhatároztam, hogy a pocsék életemen változtatni akarok és egy izgalmasabb szociálisan aktívabb életet akarok, akkor még nem tudtam mennyire nehéz ez nekem. Aztán emberileg picit sikerült alakítani magamon, de a valódi változáshoz új életet kellene kapnom. Amióta erre rájöttem és egy-két ember felvilágosított, hogy el kellene fogadnom a dolgokat, azóta ezzel próbálkozok. A körülöttem lévő dolgokat is próbálom pozitívan látni és értékelni. Ennek ellenére is van ami hiányzik, apróbb vágyak. Talán egyszer meg majd sikerül új életet is kezdenem.

Ész érvekkel kellett szembeszállnom és kitartani a véleményem mellett, amit néha még én sem értek vagy tudok elfogadni. Kicsit kesze-kusza lett az egész és talán már nem is tudom mit akarok igazán. Így most egy kicsit kikapcsolok és pornót olvasok, nedves puncikról, kemény farkakról, nyalásról és szopásról, kényeztetésekről, élvezetekről és orgazmusról. 

Pont egy hónapja voltam utoljára pasival. Jó is volt az a kedd, csak az a baj, hogy ilyenkor elkezd bennem motoszkálni az, hogy mi a francnak szedem én ezt a bogyót?! Már ez a hónap is felesleges volt és ki tudja mi lesz a következő hónapokban. Jó pár ezresembe telik és szükségtelennek tartom ilyenkor. Mások annyi mindent tudnak mondani, hogy erősebb lett a körme, szebb a bőre, fényesebb a haja meg mit tom én mit még, de nálam nem változott semmi. Ja de, pontos a ciklusom. Csak tudnám, hogy mi alapján írta ezt fel nekem a nőgyógyász. Természetesen volt próba hónap, de mivel nem volt tőle semmi bajom, így azt mondta a doki, ez jó lesz nekem.

Oké, persze a szex esetében baromi jó, hogy nem kell mással vesződnöm csak élvezem a pasi selymes farkát (és eddig megbízható partnereim voltak, így nem kellett nemi betegségtől sem tartanom vagy egyéb bajoktól).  Emiatt rendszeresen szedem, ami jó is, csak néha elgondolkodtat, hogy minek?

Egyszer már írtam arról, hogy a jó teremtőnk vagy sorsírónk vagy minek nevezzem, szóval ő, amit az egyik embertől elvett a másiknak odaadta. Mindenki megtalálhatja valahol azt, ami belőle hiányzik. Ezt így gondolom még most is, belőlem elég sok minden hiányzik, azt viszont nem tudom megmondani mi az, amiből többet kaptam volna. Azonban tudom, hogy sokat rinyálok, csak mert elcseszett az életem és nem adtak semmi pluszt. Ami most változott az az, hogy azt a picit is értékelnem kell, ami van. Így is tele lehetek élményekkel és lehetek annyira boldog, mint akiknek minden megadatott. Ahelyett, hogy problémázok, körül kellene néznem mi szép és jó van körülöttem. (csak még nem látom :\)

Muszáj feljegyeznem, hogy életemben először napoztam ezen a héten. Nem voltam soha sem az a nagy napimádó, kimentem én a napra, de nem azzal a szándékkal, hogy barnulni akarok. Csal egyszer tízen éves koromban annyira leéget a hátam biciklizés közben, hogy akkor úgy döntöttem, inkább fehér akarok lenni. Elvoltam, sőt még talán picit különleges is. Ami ez idáig jó is volt, de most elkezdett zavarni, hogy igazán fehér (vagy még annál is világosabb) vagyok. Nem igazán szeretik az emberek a sápadt színt, amit meg is tudok érteni. És persze nem tagadom cél, hogy a pasiknak is jobban tetszem.

Tehát felvettem az egyetlen nemrég vásárolt bikinimet, egyik kezemben olvasnivalóval, másikban naptejjel mentem a kertbe napozni. Mivel tényleg nagyon érzékeny a bőröm a napfényre, így alapvetően is muszáj napvédő krémeket használnom, most meg így még fokozottabban. Tartva a leégéstől vastagon bekentem magam. Aminek meg az lett a vége, hogy tapadtak rám a bogarak. De eddig sikeres, nem lettem piros és, ha csak nagyon picit is, de talán valamicskét barnultam. Talán nyár végére már nem is lesz hulla színem.

Azt nem mondanám, hogy élveztem, de elfoglaltam magamat és így jó volt. Az meg, hogy két szál semmiben a naptejtől csillogó testemet sütötte a nap … Saját magam számára, szép látványt nyújtottak a melleim, és néha azon kaptam magam, hogy simogatom. Ezek után nem csodálom, hogy a pasik is szenvednek a strandon a sok szép látnivaló miatt. 

Elég sok műsor van amit kedvelek a discoveryn csak az a baj, hogy sűrűn és sok mindent ismétel. Ezért ritkán nézem. Régebben így voltam, a NatGeo-val is. Érdekesen és nagyon jól fotografálva mutatja be a környezetünket. Leginkább a különleges építményeket néztem. De ott semmi jó nincs már. Amit viszont még nézek a dc -n, az a Viharvadászok. Emberek, akik rohannak egy-egy viharba csakhogy adatokat gyűjtsenek. Néha elég ijesztő esetekben vannak, de sokszor nem érem miért olyan távolról szemlélik csak az eseményeket. Fel vannak szerelve a legjobb berendezésekkel pontosan látják mi merre megy és hogyan mozog, tudják merre kell menniük és mi alakulhat ki, mit láthatnak. Valószínűleg én sem lennék annyira őrült, hogy belehajtsak egy tornádóba, de érezni azt nagyon jó lehet. Nem csak látni, hanem átélni, ahogy közeledik és feltámad a szél, változik a hőmérséklet, elkezd hullni a csapadék. Izgalmas lehet tapasztalni, hogy mennyire élő a természet és semmit nem tehetsz ellene.

Iszonyatosan fáj a fejem és ha megmozdítom, akkor még rosszabb a helyzet.  A vérnyomásom normális, tehát ez nem lehet gond. Lehet, hogy egy kivizsgálás nem ártana, bér ahogy az orvosom ismerem, max elküld egy ct-re. amin meg csak azt lehetne észre venni, ha fémdarabok lennének a fejembe. Szóval semmit nem ér, szerintem. De remélem csak az időjárás miatt van, lehet a sok meleg fronttal van baja, akkor viszont sokat fogok még szenvedni.

A sok értelmetlen dolog ki akar jönni és csákánnyal vágják az utat.

Szeretek az interneten böngészni, olyan mint egy hatalmas könyvtár ahol ha előveszek egy könyvet újabb információt kaphatok vagy csak szimplán gyönyörű képeket nézegethetek. Persze itt is vannak olyan helyek, amiket szeretek elkerülni vagy bánom, hogy megnéztem. 

Alapvetően kíváncsi lény vagyok, csak nagy bennem a félsz. Viszont itt a világhálón nincs mitől tartanom, bár a kommunikációban azért itt is visszafogom magam és inkább nem írok/mondok olyanokat, amikre valóban gondolok. De bátran nézelődhetek és keresgélhetek, amit ki is használok, ráadásul élvezem. Nah, de térjünk át arra amit én nem szeretek, az nem más, mint a közösségi oldalak és társaik. Persze egy kettőnek én is tagja vagyok, leginkább azért, ha egy ember után akarok nézni, akkor ez  legjobb lehetőség, hogy némi információt szerezzek róla. Biztos írtam már, mennyire utálom az iwiw-et nézegetni. (Most meg ráadásul még reklámozom is, ingyen.) Nem ez az egyetlen, amit sikerült megutálnom és ennek következménye képpen mára már az összeset gyűlölöm. Az egészet, úgy ahogy van, rengeteg információt kapok sokszor feleslegesen és mi a francnak élik ott az életük egy részét az emberek. Plusz ott vannak a képek, amiket sok esetben szem forgatva nézek meg és a fejemet verem az asztalba, hogy miért kellett ezt publikálni?! Továbbá ott vannak még a különböző alkalmazások meg kommentek is, amikre csak pillázok, hogy „mi van?”.  De van, hogy egy pici általános adat miatt kiakadok. Persze, igen, bennem is van hiba, nem tudom kellőképpen és gyorsasággal feldolgozni mindezt. Ahogy kedves ismerősöm szokta mondani:”szard le”. Szóval most ez történik és mindenki azt publikál amit akar, nem érdekel csak elmondanám, hogy mindaz amit tesz, csinál és megmutat önmagát jellemzi. 

Nem szeretem méricskélni magamat. Az túlzottan leegyszerűsíti a dolgokat és annak ellenére, hogy így könnyebb másokkal összehasonlítani magamat, nem érzem reálisnak.

Szóval az történt, hogy észre vettem a melleimen, hogy mostanság feszesebbek és keményebbek. A combom meg tipikus fogyókúra jelző, ha egy kicsit vastagszik, akkor kezdek hízni. Most is mintha kicsit vastagabb lenne, azonban jelenleg csak az lehet az ok, hogy nem használom eleget. Így hát ráálltam a mérlegre, nagy meglepetésemre ugyan annyit mutatott, mint legutóbbi mérésemnél. Nem híztam, örültem is magamnak. Aztán előszedtem a mérőszalagot is. Ekkor még nagyobb meglepetés ért, nem lentre híztam, hanem derékról fogytam, és igen, a mellbőségem is nagyobb lett. :) A látszat csal és nem hízok csak formásodok.

A számok alapján homokóra alkatom van, ami elvileg a legjobb típus és állítólag a férfiak számára a legvonzóbb. Tehát itt vagyok én az „ideális” alkatommal, de valahogy nem vonz egy férfit sem, pedig nem bő pulcsikban vagy csuhában mászkálok. Hát csessze meg mindegyik, igen is jó nő vagyok! Lehet hogy a pasik vannak elrontva, genetikailag már máskép lennének kódolva?

Mivel a mai napig nem sikerült egyetlenegy szexuális álmot sem megálmodni, így marad a vágyakozás. Pedig alvás előtt próbálok a szexre koncentrálni, mármint a gondolataimat az irányba terelgetem, de ez nem segít. Azért elmesélem, mi az ami jól esne, úgy is rég volt már téma a szex.

Szeretnék mondjuk a konyhában szeretkezni. Mindig is vonzott a lakás azon része, de valahogy kis kényelmecske vagyok és az ágyban kötök ki. De ott a hatalmas ebédlő asztal vagy a konyhapult. Erről két kép él a fejemben, igen aktívan.

Nézzük az asztalt: apró kellemes kis csókok, egymás mellett állva szorosan összetapadva. Majd letérdelek, némi kis előjátékként megsimogatom a pasi farkát, finoman megnyaldosom és a számba veszem, keményre szopkodom. Aztán felcsücsülök az asztalra, lábaim egy-egy széken, a puncim árván, de annál kívánatosabban tárulkozik a pasi elé. Aki nem tétovázik és mohón belenyal, ízlelgeti, csókolgatja. A vágy egyre jobban fokozódik bennem és kívánom,akarom a farkát. A pasi ebben nem kételkedik, így megadja nekem amire várok. Az asztalon szétterülve élvezek.

A másik eset a konyhapult: egyszerű, de annál kívánatosabb,forróbb csókok, érezni a másikon, hogy ő is akar engem én is őt. Megfordít, rádönt a pultra, lehúzza a nadrágom a bugyim egyben, nincs idő sem kedv előjátékra. Felső testemmel megfordulok, még egyszer megcsókolom és már a puncimban érzem a farkát. Megragadja a csípőm, néha a mellem markolássza, izgat az érintése. Egyre gyorsabb az ütem, egyre jobban szorít magához. A vágyak kielégülnek, én meg remegő lábakkal, félig a pulton fekve próbálom feldolgozni az élményt. 

Már megint éjszaka van. El nem hiszem milyen gyorsan elmúlt ez a nap is. Arra sem emlékszem, hogy volt dél. Az megvan, hogy az előbb még nyolc óra volt. Esküszöm valaki lopja az időmet.

Annak ellenére, hogy tegnap (azaz ma) későn feküdtem le aludni, korán keltem. De tényleg, hétkor már tapsi hapsit néztem a tévében. Aztán kezdődik a probléma, mert hogy felkeltem járkálok, ha szólnak hozzám megértem és még válaszolni is tudok, de valahogy mégsem vagyok teljes értékű. Emiatt viszont előfordul, hogy a délelőttöm elvész. (azt hiszem, ma is így volt ez) Ezek után pedig minden feladat a délutánra vár, viszont azt meg szeretném pihenéssel eltölteni, az este meg már akképpen is szórakozásról kellene hogy szóljon ami nálam a filmnézésben merül ki. Nah, de térjünk vissza a délutánhoz, hisz akkora kerül a napi teendőim. Ez viszont esetenként lehetetlen küldetés, mert csak fele annyi időm van rá. De sebaj, ma is megoldottam, viszont másra már nem is maradt időm. Azért picit unatkoztam is, még  égén úgy tűnik, hogy elfoglalt ember vagyok, pedig csak nehezen és lassan állok neki a feladatoknak. Jah, és persze a felkelés sem egy egyszerű procedúra. Nem ártana még egy kis idő, mondjuk örülnék neki, ha egy nap legalább huszonhat órából állna.   

Gyerek akarok lenni. Miért kellett felnőnöm? miért nem maradhatok gyerek?

Gondtalanul élni és játszani akarok. Ma egész nap az volt bennem, hogy homokozni szeretnék, mint anno gyerekként a kerti homokozóban. Várat akarok építeni, kis lapáttal lapátolni és kis gereblyével gereblyézni, kis vödörben hordani a homokot és apró figurákat formázni a műanyag virág és halacska formák segítségével. De nincs homokom csak föld. Azt hiszem nem használtam ki eléggé a gyerekkoromat, sőt igazából soha semmit nem használok ki teljesen. Béna vagyok. Nem gondoltam rá, hogy egyszer elvesztem. Irigylem azokat akik húszon harmincon x évesen is képesek gyerekként megnyilvánulni. És hogy én miért nem teszem meg, hogy kimegyek keresek egy homokozót és életem egyik legszebb várát felépítem kis ablakokkal, híddal és patakkal? Mert tarok tőle, hogy mások enyhén debilnek néznek és elveszthetem azt a minimális tiszteletet, amit eddig megkaptam, sőt kiharcoltam magamnak. Hisz általában ez a tipikus gondolkodás, hogy ez gyerekes viselkedés és nem elfogadható, vagy mi?! és ezáltal én valami kisebb rendű lény vagyok vagy mi, aki elvesztette a hitelességét. Akképpen sem vagyok az a magabiztos fajta, könnyen meg lehet ingatni és csak ritkán vagyok elég határozott, így tehát nem is akarok másnak esélyt adni arra, hogy ezáltal porig alázzon. Aki pedig képes kimenni és homokozni, annak van önbizalma vagy nagyon határozott személy. (Persze a gyerekes és a beteg embereket kivéve.)

Kérem a lapátomat és a vödrömet, most nem lát senki, megyek homokozni!

Nagyon ritkán fordul elő velem, hogy szexuális dolgokról álmodok. Alapvetően nem is tudom, hogy miért arról álmodunk amiről és mit jelentenek. Sok esetben emlékezni sem emlékszem mit műveltem, kivétel a rémálmok, arra valahogy mindig emlékszem. De valamiért most szeretnék egy szép szeretkezésről álmodni. Az majdnem olyan mintha pornófilmet néznék, csak ez velem történik és nem annyira perverz. Lehet hogy picit fura. Azonban ez mégsem olyan, mint mikor elképzelek valamit, fényes nappal pár percre kikapcsolom az agyam és végig gondolom mi lenne számomra igazán kívánatos és kielégítő. Pusztán csak egy kis kikapcsolás, míg az álmomban valamilyen szinten átélem. Persze nem ad akkora élvezetet az álom sem, nem lesz orgazmusom, csak ha már egyedül fekszem az ágyban, akkor legalább hadd álmodjak róla, hogy más is fekszik mellettem/felettem/alattam és kényeztet, vagy én őt. Szépet akarok álmodni!

Mi lesz, ha egy világot átfogó betegség során vagy egyéb katasztrófa során életben maradok és a többség odavész?

Most kivételesen nem a rossz hangulat miatt gondolkodtam el rajta, csak zombi filmet néztem és felmerült bennem, hogy milyen lenne, ha valóban valami járvány miatt magamra maradnék. Nem lenne családom és igazából nem tehetek semmit, minden megszűnik létezni. Ha találnék még rajtam kívül is túlélőt, akkor mennyire bízhatnék benne? semennyire, mert ő is küzd az életéért vagy pont ezért megbízható. De egyáltalán mennyire élném túl. Nincs semmiféle szolgáltatás, magamra vagyok utalva. Tegyük fel, hogy van annyi ép elmém, hogy képes vagyok magamról gondoskodni és ellátom magam, de egyedül vagyok. Mi értelme lenne fent tartani magam?

Minden filmben küzdenek azért, hogy túléljék. Ami még rendben is van, hisz valamiről szólnia kell a filmnek és izgalom kell a nézőnek. De mi van utána? abba csak én gondolok bele? Oké megmenekültek, és? Nem lesz már újabb társadalom. Ha még egy kisebb csoportról lenne szó, akkor is a gyereknemzés igen kockázatos és egy idő után debilek lesznek.

Szóval nem igazán értem, miért is küzdenek.

„Nem cseréli ki rajtad senki”, hát valóban, még senki nem akart adni nekem másik ruhát, csak azért mert ami rajtam van nem tetszik neki. Mindezek ellenére utálom ezt a kijelentést. Attól, hogy senki nem ad más öltözéket még véleménye van. Az pedig a halálom, amikor rólam beszélnek, de nem nekem mondják. Teljesen mindegy, hogy negatív vagy pozitív a kritika inkább kapjam meg szembe minthogy találgassak. Ami viszont a nagy probléma, hogy még mindig nagyon sokat adok mások véleményére. De most nem az én óriási lelkem a lényeg. Szóval normálisan öltözködök, valamilyen szinten követem a divatot, de az minimális. Nem telik nagy erőfeszítésembe, hogy ne otthoni, elhasznált, öreg cuccokban menjek bárhová is. Valahogy úgy vagyok, hogy más környezetben csak akkor érzem jól magam, ha „szépen” vagyok felöltözve. És bárki bármit mond, szerintem igenis számít a külsőség, hisz alapvetően az alapján ítélünk. Tényleg nem tudom mit gondolhatnak azok, akik nagy ívben tesznek arra, hogy milyen öltözékben jelennek meg, de szerintem valamilyen szinten érdektelenség és hanyagság. Az olyan embereket raknám ki egy szál alsóban a pláza közepére. Minimális igényesség azért nem ártana! 

Mivel az elmúlt napokban igen csak antiszoc lettem, így leginkább megint csak arról tudnék írni, hogy mennyire pocsék az életem. De ezt már baromi jól tudom a blog nélkül is.

Tudom nekem kellene tennem ellene, de ... . Nem egyszerű. Mit tehetnék én, hisz csak egy két lábon járó elcseszett ember vagyok, korlátozott környezeti tényezőkkel. Persze bennem van a hiba, mert alapvetően nincs önbizalmam és emiatt a mersz is hiányzik belőlem. Másfelől pedig szeretném elkerülni a kínos helyzeteket, a megalázkodást. Mindenben látom a rossz kimenetelt és soha semmi nem lesz jobb. Ördögi kör. Igen tudom, pont ezért kellene változtatni, nyitni másfele. De hova? merre? mit? és hogyan? Vannak dolgok amiket az elmúlt pár hónapban elfogadtam, de csak annyival lett jobb, hogy nem érzem annyira rossznak az életemet. Mindent nem tudok elfogadni, változtatáshoz meg ... á, nem tudom, már megint csak a kifogásokat tudnám írni, de szerintem ez tényleg nem annyira egyszerű. 

Kérek egy élet cserét! Biztos van valahol egy ilyen kupon, amit az életcsere pultnál beváltanak nekem!

Kimondottan utálom az ilyen típusú nőket. Legalább is én csak nőben találkoztam még ilyen természetűvel.

Nem is gazán lehet egy szóval jellemezni őket. Nagyképű, beképzelt, magabiztos, határozott, öntelt, … Ezek mind nagyon illenek rájuk és persze mind emellé még párosul az is, hogy általában jól néznek ki ami még plusz növeli az egójukat és persze rendesen ki is használják. Minden amit eldöntenek az csak úgy jó, ahogy ők gondolják. Amit más mond és az ő értékrendjükkel egy picit is ellenkezik arra nagyívben tesznek. Képesek leugatni csak azért mert nincs olyan tökéletes életed mint nekik, mert persze ők mindig mindenben jó döntéseket hoznak és mindenük megvan amivel persze meg is vannak elégedve.

Hát én kegyetlenül utálom őket és a szüleiket is, hogy képesek voltak ilyen embereket nevelni. Önbizalommal teli képesek a semmire is büszkék lenni, de a dicséret persze kell nekik meg a várveregetés és ha más nem teszi meg, akkor saját magukat dicsőítik.

Az egészben az önfejűség idegesít, a másra nem figyelés. Csak ő létezik. Egomán picsák.

Utálom a szervezetemet. Azt hiszem érzékeny vagyok az időjárásra, azon kívül, hogy néha megérzem a frontokat iszonyat fejfájással, most még a hangulatomat is befolyásolja. Egész nap esett az eső én meg álmos és punnyadt voltam. Nem volt kedvem semmihez, most sincs az íráshoz meg a bloghoz, csak ez valahogy más. Meg hát mi izgalmasat csinálhatnék? De lehet, hogy szimplán az a bajom, hogy egyedül vagyok és így semmit sem élvezek. Már fantáziám sincs, beszürkült a kicsinyke kreativitásom vagy csak nem tudom megbecsülni azokat az apró jóságokat amik vannak a mindennapjaimban.

Nem tudom, viszont azt igen , hogy ez ismét egy pocsék nap volt. 

Ki kellene cserélni a bemutatkozó szövegemet is valami másra, nem mintha még tudnám, hogy most mi van kiírva. Mondjuk, lehetne egy ilyen: "ez egy elcseszett ember pocsék napjairól szóló blog".

Lehet passzolni? mert akkor most passzolnám az életemet.

Átlagos napom volt, sok idióta, mérgelődés, bosszantó helyzetek, elcseszett környezet, tehetetlenség, düh, idegesség, menekülés vágy.   

Ez az egyetlen dolog, amiben nem a tudomány és technika fejlődését látom, hanem az emberiség vesztét. Szerintem igen szép és elképesztő tárgyakat hoztak már létre ez idáig is és főképen az fantasztikus, hogy mennyire le tudják kicsinyíteni. Nézzük csak meg az okos telefonokat, kicsi és rengeteg mindenre képes. Ez a jó rész, a rossz pedig a robotok.

Még eleinte érdekelt engem is. Az eső ilyen, amit láttam az aibo kutyus volt, persze aranyos és érdekes, volt. Aztán jöttek a lego robotok kicsiknek tervezve (kicsik. mint alig tízen éves emberkék). Na, ez már probléma volt számomra. Egy részről mert ez már mutatja, hogy a következő generációban nőnek fel olyan gyerekek, akik „beleszületnek” ennek a létrehozásába. Másfelől pedig az a probléma, hogy egy cseppet félre nevelt nemzedék. Ezek után jött az asimo robot (ezt már csak neten láttam). Ó igen, a csináljunk ember robotot. És kész a droid hadsereg, mint a star warsban, amit könnyen és gyorsan legyártanak, háborúban pedig nem számít veszteségnek. Csak egy elmebeteg ember kell, amiből persze jó pár szaladgál a világban és az akképpen sem békés bolygónkat szépen elpusztítják minden élőlénnyel együtt. A legújabb amit olvastam (bár erről még igen keveset tudok), az a wabian, ami már érzelmek kifejezésére képes. Remélem nem jutunk el odáig, hogy valós érzések legyenek. Mondjuk az érdekes lesz , ha technikailag össze tudnak rakni egy működő emberi agyat. De azt már nem szeretném látni.

Mióta ismerem a szó jelentését, azóta tartom magamat pesszimistának. Bár lehet, hogy mások nem így látják és néha már én sem, de most nem emiatt írok.

A lényeg, a minap hallottam egy olyan kijelentést, hogy a pesszimisták nem csalódnak. Persze mindig a rossz kimenetelt látjuk és soha nem látjuk a dolgok jó oldalát. De csak azért, mert a legrosszabbat várjuk még csalódhatunk és nem azért, mert jobb kimenetelű a dolog, mint ahogyan vártuk. Hisz mi sem akarunk rosszat magunknak, ne tessék összekeverni az életunt embert a pesszimistával. (Az a baj, hogy ezt a fajta gondolkodásmódot másképpen ismerik, mint ami valójában.) Nem hitegetjük magunkat a jóval, amivel valóban óriási csalódást okoznánk önmagunknak. Viszont szerintem hasonlóan nagy örömmel fogadunk mindent, mint bárki más, sőt talán egyes dolgokat még jobban is, csak esetleg ezt nem tudjuk annyira kimutatni.

Nálam ez már kicsit másképpen néz ki. Van valami ami miatt én mindig képes vagyok csalódni, ez a remény. Akár mennyire negatívan tudok látni eseteket, mégis mindig reménykedek egy jobban, egy számomra kedvező esetben. Ha nem így lesz, akkor csalódok, az összes többi esetben pedig igazolom magam.

Bocsánat, de nem tudom szó nélkül hagyni a blog.hu –n lévő változást. Mivel szinte minden este fellépek és körülnézek, így szembetűnik az új design.

Nem igazán ismerem a háttér részt, de azt tudom hogy valami köze van az index.hu –hoz. Ami most már így kívülről is rendesen látszik. A narancssárga és a piszkosfehér alapszínek mellett itt előtűnik a zöld és a kék, amivel talán nem is lenne bajom, de az a háttér kép az honnan jött és minek? (plusz, a mintában egy oroszlánt vélek felfedezni). Ráadásul minden szögletes lett, még jó hogy nem táblázatokkal csinálták meg. Mondjuk nekem tetszik ez a változat, de ha már változtatnak, akkor ne vissza fele lépjenek. Nem értem miért nem volt jó a legömbölyített sarkok. Tudom már nem „divat”, azonban lenne pár papír perforációs változat, ami jobb lenne vagy az árnyalatokkal való elválasztás is szép. Szóval lenne lehetőség és nem értem miért pont ez az egyszerű lett.

Azt még meg is értem, hogy a foci vb miatt az egész jobb oldal csak arról szól, de azt nem hogy minek kell egy-egy témát kiemelni, vagy szépen rakják ki az összesset vagy egyiket sem. Mondjuk az utóbbi lenne a legjobb, mert akkor nem kellene scrollozni sem.

Jó, tudom, az én blogom design-a sem a wow kategóriába tartozik, de ezen nem is dolgozik egy csapat ember napi nyolc órában.

Nem tudom miért, de egész nap furcsán éreztem magam. Semmihez semmi kedvem. Ezt a bejegyzést is utálom, mert pár dolog kering a fejemben csak kiírni nem vagyok képes. De az is lehet, hogy szimplán lusta vagyok, bár inkább ezt kimagyaráznám avval, hogy elvesztettem a motivációmat. 

Létezik vagy legalább lehetséges?

Engem mindig érdekelt mit gondolnak mások. Pár mozdulatból meg lehet állapítani egy-egy dolgot, de a gondolatok az más. Legalább is nekem biztosan. Nem tudom ki, mikor, mire gondolhat, pedig sokszor jó lenne ismerni. Jah és a kedvencem „a szem a lélek tükre”, ez az amit én soha nem értettem, nem sokat tudok belőle kiolvasni. És minél közelebbi ismerős/barát valaki, annál kevesebbet tudok így megállapítani róla.

Szeretném mások gondolatait látni. Tudni azt, hogy mi jár a fejükben. Nem szeretem mikor órákon át filozofálgatok és értelmes indokokkal próbálok pár elméletet felépíteni és esetenként még igazolódik is pár perc alatt. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha tudnám valóban mire gondol. Nagyon sok esetben a cselekvéseim is megváltoznának és nem lenne min agonizálnom. Hisz gondoljunk bele, hányszor fordult már elő, hogy másképpen cselekedtünk volna utólag tekintve az eseményeket.

Csak egy picivel több tudást szeretnék a másikról.

Nem tartozik a kedvenc évszakjaimhoz a nyár. Több oka is van, hogy miért ne szeressem.

Azt hiszem az elmúlt napok forrósága után senki sem kérdőjelezi meg, hogy itt a nyár. Ezzel egy ütemben a városok kezdenek kihalni és az egyéb pihenésre alkalmas helyek megtelni. Lassul az ügyintézés és még az orvoshoz is probléma eljutni, mert nagy valószínűséggel szabin van. A vonatok tömve kirándulókkal, a strandon egyre kevesebb hely és már egymás aurájában taposnak az emberek csak, hogy a gyrosonál kapjanak egy kis kaját. Ezzel szemben a metrón már senki nem bámul az arcomba és nem taposnak meg, csak mert leszállásnál akkora a tömeg. És persze eltűntek az emberek a net elől is.

Parti arcok ezrei lépnek elő minden este, megjön az emberek életkedve és egyre mosolygósabbak. Érdekes, hogy némi napfény mennyire hat az emberekre. Vagy legalább is a többségre, bár szerintem sokan csak a szokás véget vagy mert a másik is okán a nyárra szervezik a pihenésüket. Mindegy, a lényegen nem változtat, hogy körülbelül három hónap alatt kiélik magukat, szórakoznak és próbálnak nem törődni semmivel.

Egy újabb vagy inkább régi dolog amiből ismét kimaradok.

Éljenek a szombat esték! :(

Miért érzem ilyenkor magamat mindig nyomorultul?