Minden napra más ...

Igazán megdöbbentő számomra, hogy az emberek mennyire mohók tudnak lenni. Már nem csak az számít, hogy mennyi mindent tud megszerezni, de már a mennyiség is számít. Minden földi jót magunknak akarunk és minél többet, hogy aztán azt szintén magunk számára pluszként felhasználjuk. De ezért súlyos árat fizetünk, vagy ha nem mi akkor a következő nemzedékek. Nem ártana körülnézni, hogy mit is művelünk a környezetünkkel!

A tévében néztem egy műsort, teljesen más témával foglalkozott, de szerepelt benne egy az ausztrál tengerparton élő törzs. Nem kereskednek, csak annyi halat fognak ki a tengerből amennyire szükségük van, pedig ott a hatalmas óceán és pont az a rész még csak az őslakosoké. Nem akarnak többet és elélnek magukban, akkor mi miért nem vagyunk rá képesek? Miért akarunk többet? Miért nem elégszünk meg avval ami van? Mindig a szebb és jobb kell? de milyen áron?

Nem tudjuk tisztelni azt amit a Föld ad nekünk. Csak kihasználunk és tönkre teszünk mindent. alapvető dolgokat sem vesszük már észre. Nem ártana nekünk is tenni valamit, mondjuk kezdetnek az is jó lenne, ha legalább rosszat nem csinálnánk. A következő generáció egy része már így van nevelve, remélem hatása is lesz.

Igazán finom egy nyelv érintése, ízlelgetése és szopogatás. Egyrészről finom, másrészről izgató. Ha nem csak a számban érezhetem, hanem a puncimban az valóban mámorító.

Nem volt még szerencsém olyan pasihoz, aki tényleg kinyalt. Éreztem már más nyelvét ahogy nyaldossa a puncim, de annyira nem volt aktív, hogy el is élveztem volna. Azonban most szerencsém volt megtapasztalni milyen, ha egy pasi nyelve elégít ki. Nem szimplán egy kellemes érzés, sokkal több annál, mint hogy azt le tudnám írni. Ha ilyen élmény egy pasinak is mikor leszopom, akkor nem csodálkozom, hogy ennyire ragaszkodnak az orális szexhez. A felizgult nemi szerv és a puha nyelv találkozása. Sok nedvesség és finom, de határozott mozdulatok. Élvezni a nyelvét, ahogy végig siklik a lucskos puncimon, hmm … . A szimpla gondolattól is kiráz a hideg és nedvesedik a bugyim.

El nem tudom mondani mennyire unom már ezt az agyatlan cukiságot, már magát a szót is utálom. Az agyamra mennek, ha elkezdik nyivákoló hangon és persze magasabb hangszinten, hogy ez milyen cuki. Jó ég, de szájon csapnám az összeset egy nagy szívlapáttal csak a szeretetem jeléül. Szerintem az agyi szintjük is lemegy ekkor nullára, mert az egyébként normális ember hirtelen óriás debillé változik. Egyáltalán honnan származik ez a szó? vagy miből alakult ki? vagy ki találta ki, nah azt cukiznám a végtelenségig.

Nem tagadom én is használom ezt a szót, de mély hangnemben és azokra a picsákra, akik már nem tudják hogy az agyatlan divatmajmolásával milyen idiótán néznek ki. Nálam inkább már szitokszó.

Mindig érdekelt, hogy hogyan működik az agyunk. Mi mit és hogyan működtet? Egy részről örülnék neki, ha tudnánk rá választ másrészt viszont nem kell mindent tudnunk. Igen, bonyolult és összetett. De amiről most inkább írnék az az hogy mire is képes. Mennyire jól tud dolgozni, lehet jó és rossz egyaránt. Például ott vannak a tudósok, kutatók, felfedezők vagy tekintsünk csak egy szimpla innovatív embert a normális gondolkodáshoz képest igen kimagaslóak tudnak lenni. Képesek olyan szinten, térben gondolkodni, ami egy hatalmas zárt világ a számukra, még ha elmesélni is akarnák mit látnak nem biztos, hogy megértenénk. Vannak olyanok akik a mindennapjaikat így élik, sőt akik plusz dolgokat látnak a valóságban. Na ők a legérdekesebbek számomra, hisz tudatában vannak mi a valóság, azonban nem mindegyikőjük tudja mi az ami már nem. Gondoljunk csak bele nem is annyira hihetetlen, mert az az igaz ami a szemünkkel látunk és az agyunkkal értünk. Lehet, hogy ami körülöttem van nem mind igaz, pedig látom az agyam meg igazolja, hogy van vagy mégse. És tessék egyből pszichiáteri esetek lettünk, betegek akiket talán lehet kezelni.

Ezernyi film tanúsítja, hogy mennyire elvontan tudunk gondolkodni, hogy mennyire beteg vagy örült emberek vannak. És ezt most nem jó értelemben értem. Attól tartok, hogy egyre inkább vadabbak lesznek a gondolatok. Elmebetegség? igen. Szerintem az egyik legnagyobb és leggyorsabban terjedő baj. Ha felszállok egy buszra, már bele sem gondolok, hogy a mellettem álló mit művelhet otthon. Milyen aberráltságai lehetnek vagy hány családtagját tartja a pincében. Lehet én sem vagyok normális, hogy ilyeneken filozofálok. 

Régebben mindig úgy fogalmazódott meg bennem álmaim háza, hogy a semmi közepén áll. Távol mindentől, az lenne az én nyugalom szigetem. Azonban azóta változtam és lehet, hogy túlzottan félős lettem vagy hiányoznak a kapcsolatok, de nem szeretnék egy olyan helyen lakni, ahol látótávolságban sincs ember.

Vonz a városi élet, mert ott mindig nyüzsgés van, rengeteg fény és hang effektus. Érezni, hogy van élet, mindig történik valami és nincs megállás. Egy állandóan mozgásban lévő kis gubanc. Mindig minden ott van karnyújtásnyira.

Viszont szeretem a falukat is a természet közelsége miatt. Mert picik és csendesek, sok a zöld és friss a levegő. Nagy szabad terek és tiszta utcák. El lehet vonulni a világtól és nem vesznek körbe folyton emberek, de mindenki tud mindig mindent mindenkiről.

Mindegyiknek meg van az előnye és a hátránya is. A legnagyobb baj az, hogy pont az van meg az egyikben ami a másikból hiányzik. 

Olvastam egy cikket, amiben arról számolnak be, hogy találtak egy ősi szexuális segédeszközt. Ez két részről is érdekes volt számomra. Az egyik az az, hogy a mai ember elég sok mindenre rá tudja fogni hogy az egy szexuális játékszer. Hisz gondoljunk csak bele mennyi dolog látván asszociálunk nemi szervekre és a szexre. Amit találtak egy hosszú sima, műpéniszre emlékeztető kő, amire azt is mondták hogy tűzgyújtáshoz is használtak. Tehát lehet, csak bele van magyarázva, hogy mire is használták. Mindenesetre számomra meglepő, hogy a műpénisz őse elég régi darab. A másik dolog ami miatt nekem ez furcsa, az a szexualitás. Valami oknál fogva, úgy gondoltam, hogy minél távolabb tekintünk vissza az időben, annál durvább a szex. Mint az állatoknál csak a faj fenn tartás a lényeg, a segédeszközökre meg egyáltalán nem is gondoltam. A cikkből viszont kiderült, hogy szexuálisan igen aktívak voltak és már akkor jelen volt a szexorgiák, a transzvesztitizmus, szado-mazo technikák.

Érdekes őskor volt.

Eddig úgy gondoltam, hogy bármely férfi számára egy nő szép, akkor az a dugható kategória. Teljesen mindegy milyen származású, milyen a bőrszíne, csak legyen jó alakja és szép arca.

Viszont eléggé meglepőnek tartottam, hogy vannak pasik akiknek igen csak számít honnan származik a hölgy, bőrszín alapján meg azonnal ítélnek. Egy barna bőrű lány akár mennyire is szép vagy egy ázsiai lány hiába kis aranyos, lehet igazi topmodell stílus, akkor is lefikázzák. Nem felel meg nekik, mert más a bőrszíne. Egy tízes skálán simán lehúzzák háromra, pedig max pontos lenne.

Szerintem ez nem beteges, inkább csak érdekes.

és a legkedvesebb, amit mondtak: a magyar nők a legszebbek! 

Valami oknál fogva mindig is érdekelt ez a téma. Az egyértelmű, hogy mi lesz a testünkkel halálunk után, de vajon mi lesz a tudatunkkal. Megszűnik? de hogyan tud megszűnni? és hogyan keletkezik?

Mondjuk elfogadom, azt a tényt, hogy létezik a lélekvándorlás és volt előző életem. Ha ezt most fogom és kibővítem az egész világra, akkor valami nem stimmel, hisz egyre nagyobb számban vagyunk jelen, akkor egyre több lélekre is lenne szükség. Van aki teljesen tiszta lappal indul? mert szerintem mindenkiben van egy alap tudás, és mivel tudunk, ezért van valahonnan szerzet tapasztalataink is. Nem tudom mi vagy ki lehettem előző életemben, nem emlékszem még a gyerekkorom nagy részére sem, nem hogy az azelőtti dolgokra, ha egyáltalán voltak. Ez szerintem normális is. Mindenkiben az van, hogy születésétől kezdve él és szerzi a tapasztalatokat. De csecsemőkorunk óta (vagy még előbb is) a dolgokhoz való hozzáállásunk már meghatározott. Lehet, hogy egy ezeréves lélekkel rendelkezem és most azt formálgatom.

Egy keleti kultúrából származó elmélet szerint az állatok olyan tudattal rendelkeznek, mint az emberek mikor álmodnak. Olyan mintha az egész életük csak egy álom lenne, mármint emberi szemmel nézve. Van a növényeknek is tudata, ami olyan, mint az emberi kóma. Lehet, hogy ez lenne a lélek kialakulásának szakaszai?

Még mindig nem értem miből és hogyan keletkezik és hogyan szűnik meg és mi lesz belőle. 

Vannak dolgok, amit az életem során még szeretnék megcsinálni. Nevezhetjük őket pici céloknak, de igazából nem azok, nem irányítják az életem, csak jól esne a kicsi szívemnek. Talán az életem során nem is fog bekövetkezni, ezért nem is emésztem magamat rajta. Azonban vannak emberek, a környezetemben, akiknek teljesülnek ezek a dolgok. Ma is szembesülnöm kellett egy ilyennel. Pár hónappal ezelőtt, valószínűleg itt siránkoztam volna, hogy milyen pocsék az életem, mert nekem soha semmi nem jön össze és még pár napig biztosan rosszul érezném magam. De most nem. Persze valamilyen szinten irigylem, azonban nem fogom magamat kevesebbnek tartani emiatt. Olyan mintha, ő élné meg azt, amit én szeretnék, mintha elvenné az életem. Az a baj, hogy mindig másokhoz hasonlítom magamat, azt nézem más mit ért el. Viszont ha mindig ezzel törődnék, akkor nagyon sokáig kesereghetnék. Nincs értelme, ergo nem érdekel és koncentrálok inkább az én picuri életemre.

Pont egy hete nem írtam. Pár napra még rá is foghatnám hogy nem tudtam, de leginkább nem akartam.

Volt egy szép hetem, egy kellemes estém, de most valahogy mégsem érzem jól magam, egyedül vagyok. Nem tudom, lehet csak az időjárás miatt, egyfolytában csak esik, egyik zivatar a másik után. Még az elején élveztem is, de már csak búskomoran nézegetem az esőcseppeket.

Mindig idegesített, ha egy kisbabát hallottam sírni. Szegényke nem tudja még elmondani, ha valami nyűgje baja van. Kicsit megértem őket, annak ellenére, hogy tudok beszélni, nem tudom mindig kifejezni magamat. Na, de ma inkább a picikről akarok írni, nem magamról. Szóval neki állnak üvölteni és sírni, ha valami nem tetszik nekik. Ez a valami viszont igen sok minden lehet, amit az anyukájának tudnia kellene mi is az. Sok esetben őket okolom azért, ha a gyerek fülsértően próbálja kifejezni, hogy baj van. Érteniük kellene mit mond, kilenc hónapon keresztül egy igen érdekes és megismételhetetlen kapcsolatban vannak. Persze szülés után minden anya másképpen éli meg a saját anyaságát és sajnos nagyon sok esetben már itt elvesztik a közös nyelvet. Van aki meg sem akarja érteni, van aki törekszik rá, van aki mást akar ráerőltetni. Aztán meg a későbbiekben való hozzáállása is sokat jelent a gyerek viselkedésében. Figyelni kell rájuk minden egyes pillanatban, pici testük minden apró kis ingert érzékel. Sok mindenre képesek. Hozzánk képest sajátosan élik meg a kapott ingereket és másképpen jeleznek vissza. Tehát a gyerek ”elmondja” mit akar és ha az anyja nem vesztette el a vele közös nyelvet, akkor meg is érti, nem fog egyfolytában üvölteni az a pici. 

Mindig nagy figyelemmel kísérem, hogy a pasik mennyire pozitívan állnak a meleg lányokhoz. Viszont a meleg pasikat milyen szinten tudják utálni, én meg csak nézek, hogy mi van? Ha lányokról van szó akkor rendben van, ha pasikról akkor nem?

Azt megértem, hogy számukra egy nő látvány szép, kettőé meg főképen. Egy férfi viszont egy másik szemében nem vonzó. Nekem valahogy nem visszataszító, bár én is szívesebben nézegetem a lányokat.

A napokban olvastam egy blogot, amiben volt egy olyan bejegyzés ami arról szólt, hogy egy másik pasi farkát szopta. Szerintem érdekes volt, ahogyan egy magát nem homoszexuálisnak esetleg csak biszexnek valló és egyébként puncit szerető pasi, arról ír mennyre mohón kapta be a másik férfi péniszét. Egyáltalán nem volt gusztustalan.

Persze ez csak az én meglátásom.

Először van a tudat (a létezés) , utána alakul ki az én tudat (én létezek). Mindenkiben van egy tudat születése óta, amit saját mag és környezete is alakít. Ezért leszünk olyanok amilyenek. Van a másik része amit öröklünk, genetikailag meg van írva egy-két tulajdonság, de ez is alakítható. Élünk, tapasztalunk, gondolkodunk sokszor tudattalanul. Felveszünk a környezetünkből jó és rossz tulajdonságokat egyaránt, ezeket magunkévá tesszük és sajátként kezeljük. Az évek során ez elég sokszor megismétlődik, aminek a következtében még akaratlanul is mássá válunk. Mindig valamit vagy valakit akarunk követni, esetleg megfelelni. Elfelejtjük az éntudatunkat. Ne akarjunk mások lenni. Keressük meg önmagunkat, azt ami velünk együtt születet, amik mi magunk vagyunk és nem az amiben éltünk vagy élünk.

Van az a pénz, amiért lefeküdnél egy idegen emberrel?

Lehet persze több esetet nézni. Miszerint valaki azért teszi meg, mert ez a munkája vagy azért, mert szüksége van a pénzre, vagy csak keftelésből. Szerintem azonban ezek az indokok nem számítanak, a lényegen nem változtat. Pénzért dugni!?

Akár honnan is nézem nekem ez nem fér össze. Biztos bennem van a hiba, de hogy lehet bárkivel is lefeküdni, csak azért mert pénzt ad érte. Valamiért nekem ez nem elfogadható. És nem tartom túl erkölcsösnek sem.

Egy újabb relatív szó. Kinek mi az? Bár szokták rám is használni ezt a jelzőt, de én nem tartom magamat annak. Egyszerűen csak szeretem a jó dolgokat és élvezem, csak néha kicsit nyersen beszélek róla és felvállalom, azokat amiket csináltam, vagy szeretnék csinálni. Ettől még nem vagyok perverz.

Már csak azt kell tisztázni én mit értek ez alatt. Az, hogy különböző pozitúrákban csináljuk esetleg kikötözés vagy egyéb segédeszköz használata még nem perverzség. Az ennél durvábba esetek szerintem már azok. Ha a kikötőzés inkább már szadó-mazó játék vagy a számomra, inkább már beteges pisi/kaki szex és nem mellesleg ide sorolom az animal szexet is. Aztán itt van amivel legutóbb találkoztam, a láb fétis. Sok ilyesfajta imádatot elismerek, hogy igazán izgató lehet egyeseknek, de e címszó alatt is igen érdekes dolgot tudnak művelni.

Alapvetően szerintem az a baj, hogy az emberek elméje egyre inkább torzul és egyre inkább beteg gondolatok születnek.

Beléptem, csak azt nem tudom miért, egy automatizmus vagy megszokás? nem tudom. De most írnom kellene, viszont annyi minden kóvályog bennem, hogy nem lenne egy értelmes mondat sem amit leírnék.

Fura mennyire túl tudjuk terhelni az agyunkat, ezernyi kis apró gondolat mikéntjét és hovatartozást kutatjuk, próbáljuk megoldani a problémáinkat. Állunk csendben, belül pedig minden erőnket megfeszítve dolgozunk és valahogy megakad a folyamat, mert nem tudunk tovább lépni. Elveszünk.

Nincs velünk semmi baj. Tudunk lépni csak a gondolatainkban elveszve egy hatalmas gubancot csináltunk. Most pedig a gubancon kell dolgozni. Nah, valahol itt tartok.

Mi az a szint mikor már azt mondjuk valakire, hogy kreatív? Egyáltalán mitől lesz valaki kreatív vagy mit kell ahhoz tennie, hogy kiérdemelje ezt a jelzőt? 

Régen még annak tartottam magamat. Manapság már nem annyira. A furcsaság és amiért ez most gondolkodtat, az az hogy amikor ezt kijelentettem egy olyan személynek aki engem csak felületesen, de annál inkább mélyrehatóan ismer, azt mondta: nem hiszem hogy szürke lennél.

Mindenki elég színes személyiség csak talán nem jó helyzetben, környezetben van és nem tud kibontakozni. Nem találtam meg még számomra a legmegfelelőbb tevékenységet. Nem azzal foglalkozok amivel valóban szívesen szeretnék vagy ha mégis, akkor nem látom magamat eléggé megfelelőnek benne. 

Továbbá azt is mondta, hogy a színeket lehet árnyalni és mélyíteni. Ez az ami még gondolkodtat. 

Kaptam tőle egy papírlapocskát, ami számomra nem tartalmazott olyan információt, ami miatt megtartanám, így hajtogattam belőle egy kishajót és visszaadtam neki. Szerinte evvel igazoltam a kreatívságomat.

Nem szeretem az olyan beszélgetéseket, ami nem szól másról csak arról, hogy velem ez meg ez történt, vele meg ez meg ez, és ez menne a végtelenségekig. Rájöttem, hogy ezért nem tudok sok emberrel beszélni, mert velem nem sok minden történt amit el lehetne mondani. Így nincs mivel kontráznom és a beszélgetésnek is vége. Szerintem nem az én hibám, hogy nem akarok másoknak mese délutánt tartani. Miért nem lehet általánosan beszélni és nem mesélgetni? Sok minden van az életben meg a világon ami téma lehet, és nem kell belevonni a saját életünket csak gondolkodni, elmélkedni, filozofálgatni kell. Így talán én is több emberrel tudnék beszélgetnék és nem olyan dolgokat kell végig hallgatnom, amik esetenként nem érdekelnek vagy nem rám tartozik. Egyáltalán figyelnek arra, hogy mit mondnak el a másiknak? Sokszor azon is meglepődök, miket mondanak el és sokszor olyanok is meghallják akire meg aztán tényleg nem tartozik. Végül is ez meg már mindegy, mert büszkék a tetteikre vagy nem, de akkor meg poénnak fogják fel.

Nem egyedül vagyok akinek nincs férfi az életében, és ez most megnyugtat. Az egyik barátnőmnek szintén nincs már egy jó ideje pasija. Eléggé közvetlen módban a tudtunkra is adja, hogy mennyire ki van éhezve. Aminek én személy szerint örülök, mármint annak hogy ennyire nyílt tud lenni, mert legalább ilyenkor kiváló beszélgető partnerré válik. Bár mostanság még a szex hiánya nem jött elő belőlem, mégis hirtelen előtört belőlem egy érzés. Az a tudat, hogy esetleg pont a szemem előtt csap le egy olyan pasira, aki nekem is tetszik, az nem kicsit feldühítene. Ő sem az a nyíltan nyomulós típus, így fokozottan figyelek rá, de úgysem tennék ellene semmit. Főleg, hogy pasizásban meg akképpen sem vagyok jó, ezért csak tétlenül magamban pufogva végignézem. És ameddig őt jól megdugják, én max magamhoz nyúlok. Utálom ezt a helyzetet.

Van egy olyan elmélet, miszerint mindennek megvan a párja. Meg van egy olyan is, hogy amit isten elvett az egyiktől odaadta a másiknak. Ezt a kettőt összevonva, tehát van egy ember akiben pont azok vannak meg, ami belőlem hiányzik. Tehát ma baromi jó napja lehetett valakinek, mert nekem iszonyat rossz volt és így este végére még a pont is felkerült az i- re, véletlenül se érezhessem jól magam.

Ha jól emlékszem volt egy ilyen film is, csak abban testileg volt gyenge az egyik és erős a másik. Hát nekem most nem testi gyengeségeim vannak. Szellemileg vagyok meggyötörve. Ha valóban létezik egy ember, aki az én hiányaimat előnyként birtokolja, az ma biztos nyert a lottón vagy gyereke született vagy nem tudom, de legalább két napi mulatozása biztosan van.

Örülnék neki, ha nem csak a jót vették volna el tőlem!

Érdekes látni, hogy egy-egy embert a megszokott helyéről kiragadva mennyire más lehet. Nézzük csak az alapesetet, egy szülő hogyan viselkedik otthon és hogyan a munkahelyén. Ez csak két helyzet, de iszonyat sokhoz kell és tudunk alkalmazkodni. Ami pedig ebben annyira érdekes az az egyik pillanatról a másikra történő átalakulás, ez nem egy hosszabb folyamat. Persze nem nagy változáson megy át az ember, de mégis más lesz. Nézzünk csak meg egy szórakozó helyet. Sok feldobott hangulatú ember, akik éppen nem foglalkoznak a problémáikkal csak jól érzik magukat és kikapcsolódnak. Lehet, hogy a bárpultnál két nevetés közt a sörét kortyolgató hölgy napközben az iskolában diákokat vas szigorral fegyelmezi, vagy nézzük a csocsóval játszó lányzót akinek könyvelés a munkája, vagy az a férfi aki székén hátradőlve kezében cigarettájával üríti barátai segítségével a vodkás üveget otthon pedig két gyermek és a feleség várja a foglalkozását tekintve busz vezetőt.

Szerintem érdekes, főleg, ha részesei vagyunk annak a pillanatnak mikor átváltoznak.

Érdekes, hogy mennyire meg tudja változtatni az ember hangulatát egy-egy aprócska inger. Minden emberben ott van például az, ha jó zenét hallgat, akkor hirtelen felgyorsul a vérnyomása is, megtöltődik élettel és vidámsággal. Vagy pont ellenkezőleg, nekem is vannak olyan zeneszámok amiktől rosszul leszek, akár még fizikailag is. Továbbá befolyásolni szoktak engem még az illatok is. Van egy kettő amit nem tudok elviselni és az megőrjít vagy van ami  megnyugtat. Aztán ott vannak még az ízek is, a csoki mindig jól esik, ha jó kedvem nem is, de némi megnyugvást mindig eredményez. Ami még kimarat a tapintás, a finom bőr simogatása. Ez nem csak nyugtató, hanem esetenként még izgató is lehet. Persze nem maradhat ki egy- egy szép látvány, szemünkkel érzékelve mennyi zsigert megmozgat bennünk. Csak ezek az ingerek nem mindig jók. Mikor elindultam hazafele még élveztem, hogy szép tavaszi idő van, jó volt a hangulatom is, de annyi negatív dolgot érzékletem, hogy mire hazaértem már igen csak rosszul éreztem magam. Feküdtem és bambultam, élni nem volt kedvem. 

Vannak napok, amik csak úgy eltűnnek. Egyrészről azért, mert ismételten nem tettem semmi érdekeset vagy maradandót, másrészt pedig mert megint nem figyelek az időre ami csak úgy elszáll mellettem. Utálom ezt, megint egyre több napom telik el így. Bele kellene fognom valami olyanba ami leköt , miben kiélhetném a kreativitásomat. De mi? nem vagyok már kisgyerek hogy leülök egy ezer darabos puzzle elé és rakosgatom. Látszik még mindig üres az életem. Lassú ez a változás, de legalább már nem élem meg akkora tragédiának. Csak kezdeni kell valamit magammal. 

Most annak érdekében, hogy alóban kiírjak magamból mindent ami frusztrál.

Utálom, hogy itt a jó idő, mindenki odakint én meg bent punnyadok, bár nem sok értelme van kimenni sem, mert csak a felhőket nézegetném és mivel nincs tökéletes alakom, így még napozni sem tudok.

Kezd elegem lenni abból, hogy a megkeresésemre csak kevesen válaszolnak, mi a szent istenért nem tudnak egy levelet írni vagy vissza csörgetni? Ebből is látszik, hogy kevés embernek vagyok fontos.

Mostanság anyagilag egy kicsit rosszul állok, elég nehéz munkát találni. Lehetőség az van persze, csak az a baj hogy rengeteg a feltétel és nem lehet megfelelni. Már most utálom, hogy mindig mindenhol mindenki számára teljesíteni kell az adott elvárásoknak megfelelően különben nem is vagyok ember és mit akarok én az életben.

Új életet kellene kezdenem, e úgy rendesen az alapoktól. Most mondjuk kis öröm van bennem mert mások is észrevették hogy az elmúlt félévben igen is változtam. Ha ez nem is látványos, de egyesek számára érzékelhető. Viszont számomra ez még mindig kevés.

Azt hiszem utálom a pasikat. A múlt héten még dugtam, de mára már beszélni sem beszélünk. A többi meg nagyívben tesz rám.

Lehet jobb lett volna, ha hülye picsának születek, dekoratív külsővel és kevés értékkel. Csipognék össze vissza vigyorognék a semmin és biztos mindenkinek szimpatikus lennék, vagy legalább is a pasiknak. Pattognom kellene valamelyik konditeremben, a popsimat mutogatni a szoláriumban és egy szál semmiben flangálni a strandon. Írogatnék a közösségi oldalakon és idióta alkalmazásokban állatokat kellene tenyésztenem. Filmsztárokért és zenészekért rajonganék. Nem mellesleg pedig, a világ legjobb nőjének tartanám magam. Emberi rózsaszín barbi baba klónok.

Ők az a kategória, amit szinte bármelyik férfi dugna. Igen, valamilyen szinten irigylem őket és emiatt utálom is. Kerülöm és próbálom megmagyarázni magamnak, hogy én is vagyok annyira értékes. Aztán ez vagy sikerül, és örömmel lépek tovább, vagy nem és napokig magam alatt vagyok. Ehhez nem is kell találkoznom ilyen lányokkal, elég egy közösségi oldalra benézni.

Ha most lennék kamasz, tutira inkább emós lennék. Egyre kevésbé bírom az ilyen típusú lányokat és nem csodálom, hogy kialakult ez a sötét stílus.

Kiakadtam megint pár dolgon! Mi a francért kell nekem mindent hallani és látni? 

Utálom mikor nagyívben tesznek rám. Miért nem lehet a telefont felvenni, meg néha bekapcsolni? Utálom, hogy nem képesek az emberek néha figyelembe venni másik igényeit is. Szokás félre tenni a telefon és úgymond tenni rá ha esetleg csörögne, mert nem fontos. Amivel talán még ki is békülnék csak az a baj, hogy nem hívnak vissza esetlegesen megkérdezni, mit is szerettem volna. Ez miért olyan nagy erőfeszítés vagy probléma? Az ilyen embereknek minek van telefonjuk? utálom, utálom, utálom …. 

Itt a nyár előkerülnek a rövid nadrágok és a mini szoknyák. A pasik esetére most nem térnék ki, mert ami már megint feltűnt számomra az egy igen csak túlsúlyban lévő lányzó miniben topban és még a tangáját is kivillantotta. Jómagam nem merek rövidnadrágot felvenni, mert szerintem vastag a combom, ezért nem is áll jól. Ehhez a megállapításomhoz elegendő volt a próbafülkében a tükörbe nézni. Mások ezt miért nem tudják megtenni? vagy tényleg nincs ízlésük az embereknek? Mert az egy dolog , hogy szebbnek hiszi magát mint amennyire az, de vannak olyan színek és kombinációik illetve formára is elvont ruha darabok, amire ha ránézek nem tudom kinevessem vagy irigyeljem. Szerintem alapvetően az a baj, hogy túl korán kezdik a tinik követni a divatot (illetve a másik véglet mikor túl idősen akarnak még fiatalnak látszani). Fiatalok körében egyre örültebb a divat követés, inkább már fanatikusoknak mondanám őket. Persze haladunk, a világ öregszik, változnak a dolgok el kell fogadni. Csak szerintem ez nem egy jó irány. 

Már megint itt egy nap, hogy ajándékot kell vásárolnom. Egyre kevésbé élvezem, inkább már probléma. Mindig kell valami új ötlet, hogy valóban meglepetés legyen. Kitalálni mit szeretne, majd azt be is szerezni. Vagy fogalmam sincs mi lenne jó ajándék és amiatt mászkálok össze vissza üzletekbe, hogy találjak valamit, mi számára is meglepetés. Persze nálunk nem elég a szóbeli köszöntés, mert az olyan mintha elfelejtettem volna. Így kénytelen vagyok gyötörni magamat és kitalálni valamit gyorsban ami még értelmes és normális és persze megfizethető is.

Azért kezdem megutálni ezeket az úgy nevezett ünnepeket, mert mind csak az ajándék vásárlásról szól.

Érdekes, hogy néha mennyire apró dolgokon tudom felhúzni az agyam és pillanatok alatt pokol tüze csillan fel szememben az iszonyat dühtől. Ez számomra nem elfogadott, hisz én türelmes vagyok, nem kellene apróságokon fenn akadnom. A mai eset ami miatt iszonyat ideges lettem, az az hogy miért állnak be a buszajtóba az emberek ha nem szállnak le?, mert én meg tőlük nem férek el és át kell gázolnom rajtuk, aminek az a következménye, hogy mekkora bunkó vagyok, mert fellököm a másikat. Bárki bármit mond, nem én vagyok a hibás! Tessék megtanulni rendesen használni a közlekedési járműveket. Vegye már észre mindenki, hogy nem ő az egyetlen, nem csak az én létezik van más ember is rajta kívül!