Mindig idegesített, ha egy kisbabát hallottam sírni. Szegényke nem tudja még elmondani, ha valami nyűgje baja van. Kicsit megértem őket, annak ellenére, hogy tudok beszélni, nem tudom mindig kifejezni magamat. Na, de ma inkább a picikről akarok írni, nem magamról. Szóval neki állnak üvölteni és sírni, ha valami nem tetszik nekik. Ez a valami viszont igen sok minden lehet, amit az anyukájának tudnia kellene mi is az. Sok esetben őket okolom azért, ha a gyerek fülsértően próbálja kifejezni, hogy baj van. Érteniük kellene mit mond, kilenc hónapon keresztül egy igen érdekes és megismételhetetlen kapcsolatban vannak. Persze szülés után minden anya másképpen éli meg a saját anyaságát és sajnos nagyon sok esetben már itt elvesztik a közös nyelvet. Van aki meg sem akarja érteni, van aki törekszik rá, van aki mást akar ráerőltetni. Aztán meg a későbbiekben való hozzáállása is sokat jelent a gyerek viselkedésében. Figyelni kell rájuk minden egyes pillanatban, pici testük minden apró kis ingert érzékel. Sok mindenre képesek. Hozzánk képest sajátosan élik meg a kapott ingereket és másképpen jeleznek vissza. Tehát a gyerek ”elmondja” mit akar és ha az anyja nem vesztette el a vele közös nyelvet, akkor meg is érti, nem fog egyfolytában üvölteni az a pici.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.