Pocsékul érzem magam. Nincs életkedvem, a pici önbizalmam is lecsúszott a föld alá és ha szemmel ölni lehetne, akkor városokat írtanék ki. Utálok mindent és mindenkit.
Sok embernél különb vagyok és csak kevésnél vagyok kevesebb. Nem nehéz kitalálni, hogy most az a kevés ember számít nekem. Vagyis a számít nem a legjobb szó. Abba belegondolva, hogy miben és menyire vagyok más, nem mindig jó. Most kifejezetten rossz és nem is látok jót.
Utálom, hogy ott tartok ahol tartok és velem egykorúak meg már sokkal előrébb. Mi a jó francot csináltam én az előző életemben, hogy most nem tudok elérni semmit sem. Tényleg kezdem azt érezni, hogy szélmalom harcot vívok és ráadásul én a szerencsétlen oldalon vagyok, így tutira nem fog véget érni, és a győzelmem meg soha nem is következhet be. Nem akarom. Legalább emberileg érezném azt, hogy vagyok valaki, de a senki most jobban fedi a valóságot.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.