Vannak napok mikor iszonyat jól esik egy köszönöm, egy pici udvariasság amikor előreengednek az ajtónál vagy egy mosoly a sok bamba arc mellett. Ettől nekem is jobb kedvem van, főleg egy ilyen esős napom. Ráadásul így érzem azt, hogy létezem is nem én vagyok az, akit megtaposnak. Látnak - felismernek - köszönnek, ez jó. Baromira tudom utálni, mikor kikerülnek. Szerintem senkinek nem tettem semmi rosszat- talán jót sem- de attól még létezek. Mondjuk nem is létezés a lényeg, hanem az, hogy tudnak még kedvesek is lenni az emberek, aminek nagyon örülök, mert én is azért vagyok esetenként bunkó, mert más is az velem. Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki ha lökdösnek a villamoson, akkor ő is elkezd lökdösődni. Ami valamilyen szinten még normális is, csak néha elfelejtem, hogy kedves is tudok lenni. Egyszerűbb magamtól távol tartani mindent és mindenkit, pedig némi empátia sokkal többet ad. :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.