Azt hiszem a nosztalgia időszakomat élem. Nem szeretek a múlton gondolkodni és nem is igazán van olyan amire visszaemlékezhetnék vagy érdemleges lenne. De mindig van egy apró momentum, ami elő hozza belőlem.
Mint ahogy mindenkinek másnak, nekem is voltak sulis szerelmeim, avval a különbséggel a többiektől, hogy én nem jött össze velük, maradtam egyedül egymagamban az érzelmeimmel. Ezeken akkoriban könnyen továbbléptem mondván nekem úgysem lesz soha senkim. Mikor jó pár évvel később láttam/találkoztam egy- egy ilyen személlyel, akkor már teljesen más véleménnyel voltam velük kapcsolatban. Vagy azért mert ők változtak meg vagy, mert már nekem változott meg az ízlésem. Persze akad néhány kivétel is, akikkel a mai napig szívesen összejönnék, velük viszont az a baj, hogy már foglaltak. Bár azt hiszem ez a normális: jó pasiknak mindig van párjuk. Nekem meg csak tovább fájdul a kicsi szívem, mert ők valami oknál fogva, de mindig előjönnek, újra és újra. Bennem meg az érzelmek kezdenek mocorogni, a vágy és a gyűlölet irántuk egyaránt. Mindezek ellenére maradok közömbös és csak magamat gyötröm.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.